Események

Mindentudás Könyvtára – Varga Róbert utazó: Thaiföld, a Hervadó mosoly országa

2024.09.23.
Admin SZJK
A komáromi születésű Varga Róbert az évek során több mindenbe belekóstolt, ami a média világát illeti. Nevéhez fűződik többek között az első Szlovákiai Magyar Médiafesztivál megszervezése is, de nem utolsó sorban elnyerte az Ipoly völgyéről készítendő kisfilm EU-s pályázatát. S miközben filmet forgatott az Ipolyról, Életképek címen Bolya Lászlóval egy riportsorozatot készített Erdélyben.
 
Ma már nyugdíjas és járja a világot. Dél-kelet Ázsia, azon belül pedig Thaiföld érdekli leginkább, ahol minden múzeumban, fesztiválon és jelentős eseményen próbál jelen lenni, ami persze szerinte is lehetetlen. Idén tavasszal két hónap alatt több ezer kilométert megtéve 192 gyönyörű helyet látogatott meg Thaiföldön. Ebből is látni, hogy megszállott utazó. Tapasztalatairól és utazásairól, a thaiföldi kultúráról többet megtudhatnak majd elbeszélései alapján a szeptemberi előadás alkalmával.
 
Videóvetítéssel egybekötött előadásra számíthat kedves közönségünk!
Szinnyei József Könyvtár
2024. 09. 25.
18:00 - 20:00

június 2026

Hét
KEdd
Sze
Csü
Pén
Szo
vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
Events for június

1st

Nincs esemény
Events for június

2nd

Nincs esemény
Events for június

3rd

Nincs esemény
Events for június

4th

Nincs esemény
Events for június

5th

Nincs esemény
Events for június

6th

Nincs esemény
Events for június

7th

Nincs esemény
Events for június

8th

Nincs esemény
Events for június

9th

Events for június

10th

Nincs esemény
Events for június

11th

Nincs esemény
Events for június

12th

Nincs esemény
Events for június

13th

Nincs esemény
Events for június

14th

Nincs esemény
Events for június

15th

Nincs esemény
Events for június

16th

Events for június

17th

Events for június

18th

Events for június

19th

10:00 - 11:00

Baba-mama klub

Knižnica Józsefa Szinnyeiho v Komárne, ul. Eötvösa 35.
Events for június

20th

Nincs esemény
Events for június

21st

Nincs esemény
Events for június

22nd

Nincs esemény
Events for június

23rd

Nincs esemény
Events for június

24th

Nincs esemény
Events for június

25th

Nincs esemény
Events for június

26th

10:00 - 11:00

Baba-mama klub

Knižnica Józsefa Szinnyeiho v Komárne, ul. Eötvösa 35.
Events for június

27th

Nincs esemény
Events for június

28th

Nincs esemény
Events for június

29th

Nincs esemény
Events for június

30th

Nincs esemény
Zriaďovateľ knižnice
Nitriansky Samosprávny kraj