Fülöp Antal: Az elszabadult harsona
Ezerkilencszázkilencvenet írtunk, s a forradalom hajótöröttjeként, megpakolt táskával szálltam be Zoltánusz és Oli, a menyasszonya kocsijába, egy kéz alatt csencselt Škodába, amely diszkrét horpadásaival egykor zöld vagy szürke lehetett, hogy hajnali fél ötkor bizonytalan időre elhagyjam Komáromot, a „várost”, ezt a csődtömeget, amelyet magunk közt – szélesebb körben – már csak Vakondbájnak hívtunk. Húszperces várakozás után a sarki lámpa alatt, ahol azon a korai órán mintha minden irányból egyszerre fújt volna a szél, s a töredezett asz- falt a számkivetettség érzését készült fölkelteni az emberben, a kocsiban szólt a magnó, s a füstöt átjáró aromák nem hagytak kétséget afelől, hogy a laposüveg legalább egyszer már előkerült. Dobozok, táskák közt fészkelődve, a hátsó ülésről még egyszer visszanéztem a toronyházra: sötét tömbjében, a tetején csápoló antennával egyetlen ablak világított, a hetedik emeleten, ahol Vera asszony, a feleségem, abban a pillanatban frottírköpenyben kavargatta a kávéját, miután azért a felvonóig elkísért, álmosan pislogott a csészéjébe, s ahogy ismerem, jóslatokba bocsátkozva próbálta kitalálni, szépreményű férje, parádés forradalmi (le)szereplése után visszatér-e valaha ebből a példátlan világgá rohanásból? (moly.hu)
További cikkeink
Szeptemberi programajánló
Nagy szeretettel várjuk Önöket szeptemberi rendezvényeinkre!...
🌊 KÖNYVES PALACKPOSTA – NYÁRI NYEREMÉNYJÁTÉK! 🌊
Olvass, ajánlj és nyerj! Ha van egy könyv, ami teljesen magával ragadott a nyáron,…...
Különleges vendég a Mesekuckóban
A Szinnyei József Könyvtár Mesekuckójába ezúttal egy különleges mesehős, a Pókember látogatott el. A…...
Events for szeptember
1st
Events for szeptember
2nd
Events for szeptember
3rd

Komárom nagyító alatt: Komárom, a vizek városa
Events for szeptember
4th
Events for szeptember
5th
Events for szeptember
6th
Events for szeptember
7th
Events for szeptember
8th

Kézműves foglalkozás szenioroknak – élményrajzolás III.
Events for szeptember
9th
Events for szeptember
10th
Events for szeptember
11th

Baba-mama klub
Events for szeptember
12th
Events for szeptember
13th
Events for szeptember
14th
Events for szeptember
15th
Events for szeptember
16th

Mesterséges intelligencia a mindennapokban
Events for szeptember
17th
Events for szeptember
18th
Events for szeptember
19th
Events for szeptember
20th
Events for szeptember
21st
Events for szeptember
22nd
Events for szeptember
23rd
Events for szeptember
24th

Merénylet és bosszú: Történelmi fehér foltok, titkok (Vendég: Illés György)
Events for szeptember
25th

Baba-mama klub

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for szeptember
26th
Events for szeptember
27th
Events for szeptember
28th
Events for szeptember
29th

A Vasmacska Filmklub bemutatja: Dj Ahmet
Events for szeptember
30th

Prezmeczky Prézi Péter: Nézőpont (fotókiállítás-megnyitó)

Ha első kézből szeretne értesülni könyvújdonságainkról és programjainkról, iratkozzon föl hírlevelünkre!