Simon Márton: Polaroidok

Mintha tényleg egy fényképezőgép képein keresztül látnánk a nagyváros szmogos, betondzsungeles rengetegét. Közben azért mégis felsejlenek a kis dolgok, olyan részletességgel, amelyet most Simon Márton tár elénk lecsupaszítva, könyörtelenül.

Ahogy olvassuk a rövid verseket, gondolatfoszlányokat hirtelen belecsöppenünk egy utcai látképbe, vagy csak lelki szemeinkkel látjuk, amint elmegy mellettünk valaki és beszél a mobiltelefonjába. Halljuk a konverzációját. S eltöprengünk, hogy ez tényleg a valóság? Más: otthon, a lakásunkban is történhet mindaz, amit a kötetben olvasunk. Mert ugye, van egy garzonunk. Persze. Mindenkinek van?

Simon Márton olyan képeket mutat meg, amelyekkel vagy azonosulunk, vagy teljes mértékben elhatárolódunk tőlük, mert ez nincsen benne a mindennapi rutinunkban. Mégis láthatjuk, ahogy a szövegciklusok nem egymás utánjában követeznek, de megpróbálhatjuk rekonstruálni, sorba rendezni az egyes sorokat. Hiszen mindnek saját számozása van. Megfigyelhetjük azt is, hogy a szerző komolyan kapcsolódik a japán haiku versformához, ugyanis a kötet számos 5-7-5 soros verseket tartalmaz. Nem meglepő, hiszen japán szakos műfordítóként végzett az egyetemen.

A kötetben olyan szerzők eredeti és/vagy torzított idézetei is szerepelnek mint Babits Mihály, Cseh Tamás, Isiguro Kazuo, Tandori Dezső és még sokan mások.

[Simon Márton: Polaroidok, Jelenkor, Budapest, 2022, 88 oldal]

Kölcsönözhető

(KRL)