Könyv tippek

Rick McIntyre: Egy farkas diadalútja

A történet az 1926-as évvel kezdődik, amikor a Yellowstone-parkban elpusztították az ott élő farkasok utolsó példányát. Az ezt követő évtizedekben e „csúcsragadozók“ száma az Egyesült Államokban meredek zuhanásnak indult, így felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára. Az 1990-es években a nemzeti park őrei mozgalmat indítottak új állomány létrehozásáért és elkezdődött a történelem egyik legsikeresebb visszatelepítési akciója.

1994 és 1996 között több mint harminc farkast telepítettek a területre. A kötet részletesen elemzi, miképp hódították vissza a teret. A szabadon engedett 8-as számú farkas rabul ejtette a szerző szívét, ő lett a „főszereplő“. Megismerhetjük történetét, miként vált a gyenge, jelentéktelen egyedből a falka vezérévé.

Képet kapunk a vadon élő farkasok viselkedéséről, táplálkozási szokásaikról, a mindennapi élelemért vívott harcról, párválasztásukról és szaporodásukról. Megtudhatjuk, hogyan kommunikálnak egymással, milyen funkciókkal és jelentéssel bírnak egyes hangok, a testbeszéd, szagjelölés és érintések, illetve képet kapunk az ökoszisztémában betöltött fontos szerepükről is.

A könyv kalandokkal teli, izgalmas utazásra hív. Ismerje meg a Yellowstone-i farkasok történetét!

(http://kjskn.dawinci.sk/openURL?sid=B092568)

Hasonló témájú könyvek:

Rick McIntyre: Egy farkas uralkodása (http://kjskn.dawinci.sk/openURL?sid=B092569)

Majer József: Hogyan viselkednek az állatok? = Betekintés az etológiába (http://kjskn.dawinci.sk/openURL?sid=B052607)

Csányi Vilmos: Hogyan vadásznak az álatok? (http://kjskn.dawinci.sk/openURL?sid=B062240)

Széky Pál: Állat az állatnak üzen (http://kjskn.dawinci.sk/openURL?sid=B062229)

Látogasson el hozzánk, szeretettel várjuk!

2025.08.08.
Admin SZJK

szeptember 2026

Hét
KEdd
Sze
Csü
Pén
Szo
vas
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
Events for szeptember

1st

Nincs esemény
Events for szeptember

2nd

Nincs esemény
Events for szeptember

3rd

Events for szeptember

4th

Nincs esemény
Events for szeptember

5th

Nincs esemény
Events for szeptember

6th

Nincs esemény
Events for szeptember

7th

Nincs esemény
Events for szeptember

8th

Events for szeptember

9th

Nincs esemény
Events for szeptember

10th

Nincs esemény
Events for szeptember

11th

09:00 - 10:00

Baba-mama klub

Knižnica Józsefa Szinnyeiho v Komárne, ul. Eötvösa 35.
Events for szeptember

12th

Nincs esemény
Events for szeptember

13th

Nincs esemény
Events for szeptember

14th

Nincs esemény
Events for szeptember

15th

Nincs esemény
Events for szeptember

16th

Nincs esemény
Events for szeptember

17th

Nincs esemény
Events for szeptember

18th

Nincs esemény
Events for szeptember

19th

Nincs esemény
Events for szeptember

20th

Nincs esemény
Events for szeptember

21st

Nincs esemény
Events for szeptember

22nd

Nincs esemény
Events for szeptember

23rd

Nincs esemény
Events for szeptember

24th

Events for szeptember

25th

09:00 - 10:00

Baba-mama klub

Knižnica Józsefa Szinnyeiho v Komárne, ul. Eötvösa 35.
Events for szeptember

26th

Nincs esemény
Events for szeptember

27th

Nincs esemény
Events for szeptember

28th

Nincs esemény
Events for szeptember

29th

Events for szeptember

30th

Zriaďovateľ knižnice
Nitriansky Samosprávny kraj