Könyv tippek

Egyasszony

„Álmosan megvizsgál, közli, hogy szülünk, és igyekezzek, mert nem ér rá, tíztől teniszezik.”

Ezzel a szüléssel kezdődött Péterfy-Novák Éva traumasorozata. Lánya, Zsuzsika ugyanis a felgyorsított szülés következtében súlyos fogyatékossággal, mozgás- és értelmi sérülten jött a világra.

Péterfy-Novák Éva saját, valós történetét meséli el ebben a könyvben. Fiatal vidéki anyaként a nyolcvanas években nemcsak lánya betegségével és leépülésével kellett szembenéznie, hanem bántalmazó párkapcsolatának kudarcával is.

Megpróbáltatásait utóbb önterápiás jellegű blogbejegyzésekben kezdte leírni. Rövid időn belül több százezren olvasták történeteit. Az Egyasszony végül 2014-ben jelent meg könyv formájában, azóta nyolc kiadást ért meg, és megrázó színházi előadás is készült belőle.

„Őszinte bátorsága erőt ad az élet elfogadásához. Ez nem egy asszony sorsa, ez mindannyiunk sorsa” – mondta a regényről Jakupcsek Gabriella. Mácsai Pál szerint pedig „ez a könyv hű tükre a valóságnak, se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

Péterfy-Novák Éva „Egyasszony – Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat” című könyve kikölcsönözhető könyvtárunkból, olvassanak velünk!

Szerző: Gazdag Nagy Anikó

2022.01.19.
Admin SZJK

július 2025

Hét
KEdd
Sze
Csü
Pén
Szo
vas
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
Events for július

1st

Nincs esemény
Events for július

2nd

Nincs esemény
Events for július

3rd

Nincs esemény
Events for július

4th

Nincs esemény
Events for július

5th

Nincs esemény
Events for július

6th

Nincs esemény
Events for július

7th

Nincs esemény
Events for július

8th

Nincs esemény
Events for július

9th

Nincs esemény
Events for július

10th

Nincs esemény
Events for július

11th

Nincs esemény
Events for július

12th

Nincs esemény
Events for július

13th

Nincs esemény
Events for július

14th

Nincs esemény
Events for július

15th

Nincs esemény
Events for július

16th

Nincs esemény
Events for július

17th

Nincs esemény
Events for július

18th

Nincs esemény
Events for július

19th

Nincs esemény
Events for július

20th

Nincs esemény
Events for július

21st

Nincs esemény
Events for július

22nd

Nincs esemény
Events for július

23rd

Nincs esemény
Events for július

24th

Nincs esemény
Events for július

25th

Nincs esemény
Events for július

26th

Nincs esemény
Events for július

27th

Nincs esemény
Events for július

28th

Nincs esemény
Events for július

29th

Nincs esemény
Events for július

30th

Nincs esemény
Events for július

31st

Nincs esemény
Zriaďovateľ knižnice
Nitriansky Samosprávny kraj