Az életed, Polcz Alaine
„Egész életem folyamán csupán három nővel vitatkoztam sokat, szenvedélyesen, mondhatni: életre-halálra. Anyámmal, a feleségemmel és Polcz Alaine-nel. Mert mindhárman folyton bele akartak avatkozni – bele is avatkoztak – az életembe” – írja az Erdélyből Magyarországra települt könyvkiadó, Szávai Géza, aki családjával évekig élt a Polcz Alaine–Mészöly Miklós házaspár szomszédságában Kisorosziban.
Nemcsak szomszédok voltak, hanem barátok, sőt munkatársak is, hiszen ő volt Polcz Alaine műveinek kiadója, a könyvbemutatókon állandó kísérője. Így közvetlen közelről ismerte a Mészöly–Polcz házaspár életútját, örömét-bánatát, minden rezdülését.
Szávai hobbifotósként („a rögzítés kényszeres megszállottjaként”) rengeteg fényképet készített róluk elmélkedés, beszélgetés, cigarettázás, sétálás közben. Könyvében ezeken a privát, eddig sosem látott fotókon keresztül mesél nekünk Polcz Alaine-ről – kicsit másként, mint ahogy eddig ismertük; kicsit közelebbről.
A Polcz Alaine életét bemutató kötet könyvtárunkból kikölcsönözhető. Olvassanak velünk!
Szerző: Gazdag Nagy Anikó
Events for január
27th

A Vasmacska Filmklub bemutatja: Hipnózis
Events for január
30th

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for február
1st
Events for február
2nd
Events for február
3rd
Events for február
4th
Events for február
5th
Events for február
6th

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for február
7th
Events for február
8th
Events for február
9th
Events for február
10th
Events for február
11th
Events for február
12th

Mindentudás Könyvtára – Petheő Boglárka: TikTok, Snap, Discord – Mi zajlik a háttérben? Útmutató felnőtteknek a fiatalok világához.
Events for február
13th

Baba-mama klub

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for február
14th
Events for február
15th
Events for február
16th
Events for február
17th

A fagy markában (fotókiállítás) – Bognár Balázs művésztanár hangulattára
Events for február
18th
Events for február
19th
Events for február
20th

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for február
21st
Events for február
22nd
Events for február
23rd

Kézműves foglalkozás szenioroknak – szalvéta technika
Events for február
24th

A Vasmacska Filmklub bemutatja: Parthenopé – Nápoly szépe
Events for február
25th

Baka L. Patrik Tűz egy tükör túloldalán című regényének bemutatója
Events for február
26th
Events for február
27th

Baba-mama klub

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna
Events for február
28th

Ha első kézből szeretne értesülni könyvújdonságainkról és programjainkról, iratkozzon föl hírlevelünkre!