Könyv tippek

Tektonika

Tektonikus kapcsolatok

Németh Zoltán Tektonika című verseskötetével ismét elképeszti, de egyúttal magával ragadja az olvasót, hiszen a rá jellemző témaérzékenységével alkot különlegeset és egyedit.

Nem kétséges, hogy Németh a 21. századi kortárs szlovákiai magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. A Tektonika című kötetének borítója sokat sejtető, a talaj repedései és a repedések közötti mélység egyfajta szimbólumként szolgál, főleg, ha beleolvasunk a versekbe. Maga a cím több értelemmel is bír, ugyanis a tektonikus lemezekre való utalás a Németh-féle bio-és zoológiai összefüggésekre ad rálátást, de ugyanakkor a kötetben szereplő hét ciklus egymásra épülését is jelenti. Németh Zoltán eddigi köteteire jellemző az ember állatias ösztöneinek bemutatása (például az Állati férj című műve), a test megtapasztalása, az emberi kapcsolatok miértjeiről szóló elmélkedések, amelyek a Tektonika című kötetben is megjelennek. A hét ciklus magában rejti a múltat, a jelent és a jövőt, beszámol a már elmúlt, de még mindig megbecsült nagyokról, mint Rilke, Puskin, Arany, Jókai vagy éppen Kassák. Valamint történelmi jelentőségű eseményeket ragad ki a II. világháború legborzalmasabb eseményeiből, és természetesen a természet és az ember kapcsolatáról is szót ejt. Ez mind Németh Zoltán Tektonikája.

,,Ember vagyok, szemérmetlenül használom mások tragédiáját.” Kölcsönzés

Szerző: Reczai Lilla

[Németh Zoltán: Tektonika, Kalligram 2021, Pozsony, 150 old.]

2022.06.08.
Admin SZJK

szeptember 2023

Hét
KEdd
Sze
Csü
Pén
Szo
vas
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
Events for szeptember

1st

Nincs esemény
Events for szeptember

2nd

Nincs esemény
Events for szeptember

3rd

Nincs esemény
Events for szeptember

4th

Nincs esemény
Events for szeptember

5th

Nincs esemény
Events for szeptember

6th

Nincs esemény
Events for szeptember

7th

Nincs esemény
Events for szeptember

8th

Nincs esemény
Events for szeptember

9th

Nincs esemény
Events for szeptember

10th

Nincs esemény
Events for szeptember

11th

Nincs esemény
Events for szeptember

12th

Events for szeptember

13th

18:00 - 20:00

Filmklub

Szinnyei József Könyvtár
Events for szeptember

14th

Nincs esemény
Events for szeptember

15th

Nincs esemény
Events for szeptember

16th

Nincs esemény
Events for szeptember

17th

Nincs esemény
Events for szeptember

18th

Nincs esemény
Events for szeptember

19th

Nincs esemény
Events for szeptember

20th

Nincs esemény
Events for szeptember

21st

Events for szeptember

22nd

Nincs esemény
Events for szeptember

23rd

Nincs esemény
Events for szeptember

24th

Nincs esemény
Events for szeptember

26th

Nincs esemény
Events for szeptember

27th

Events for szeptember

28th

Nincs esemény
Events for szeptember

29th

Nincs esemény
Events for szeptember

30th

Nincs esemény
Zriaďovateľ knižnice
Nitriansky Samosprávny kraj