Zenés beszélgetés Fekete Tamás zongoraművésszel

Zenés beszélgetés-sorozatunk vendége ezúttal a pár évvel ezelőtti Virtuózok komolyzenei tehetségkutató döntőjéből is jól ismert érsekújvári Fekete Tamás zongoraművész lesz, aki városunkban nemrég két koncertet is adott. Előbb a Tiszti Pavilonban élvezhettük lemezbemutató szóló zongorakoncertjét, majd pedig a III. Komáromi JazzPikniken lépett fel dzsesszkvartettjével.
Beszélgetésünk során – ahogy már megszokhatták – szó esik majd mindarról, ami zene-közeli és személyes, emellett pedig hallhatjuk azokat a dalokat, zeneszámokat is (a hozzá fűződő történetekkel, anekdotákkal), amelyek mérföldkőnek, fordulópontnak számítottak Tamás életében, vagy egyszerűen csak a kedvencei közé tartoznak.
A felvételeket az újranyitott zenei osztály frissen vásárolt hifi-berendezésének köszönhetően csúcsminőségben hallhatják majd!
Szeretettel várjuk Önöket!
A rendezvényekre látogatók felajánlásait vagy tetszés szerinti adományait könyvtárunk könyvállományának bővítésére fordítjuk.
Szinnyei József Könyvtár
2023. 06. 21.
18:00 - 20:00
Events for szeptember
1st
Nincs esemény
Events for szeptember
2nd
Nincs esemény
Events for szeptember
3rd
Nincs esemény
Events for szeptember
4th
Nincs esemény
Events for szeptember
5th
Nincs esemény
Events for szeptember
6th
Nincs esemény
Events for szeptember
7th
Nincs esemény
Events for szeptember
8th
Nincs esemény
Events for szeptember
9th
Nincs esemény
Events for szeptember
10th
Nincs esemény
Events for szeptember
11th
Nincs esemény
Events for szeptember
12th

18:00 - 20:00
Zenés beszélgetés Cseh Tamás karmesterrel
Szinnyei József Könyvtár
Events for szeptember
14th
Nincs esemény
Events for szeptember
15th
Nincs esemény
Events for szeptember
16th
Nincs esemény
Events for szeptember
17th
Nincs esemény
Events for szeptember
18th
Nincs esemény
Events for szeptember
19th
Nincs esemény
Events for szeptember
20th
Nincs esemény
Events for szeptember
21st

18:00 - 20:00
,,Nekem mondod?” Beszélgetés és kötetbemutató a szerzővel, Hizsnyai Tóth Ildikóval
Szinnyei József Könyvtár
Events for szeptember
22nd
Nincs esemény
Events for szeptember
23rd
Nincs esemény
Events for szeptember
24th
Nincs esemény
Events for szeptember
25th
16:30 - 18:00
Művészetterápia európai napja – művészetterápia workshop Jakab Szilviával
Events for szeptember
26th
Nincs esemény
Events for szeptember
28th
Nincs esemény
Events for szeptember
29th
Nincs esemény
Events for szeptember
30th
Nincs esemény
Zriaďovateľ knižnice
