
Híres magyarok szenvedélyei
Rejtő Jenő (alias P. Howard) szenvedélyes kártyajátékos volt, becslések szerint ötvenezer pengőt (mai árfolyamon 80 millió forintot) veszített a kártyaasztalnál. Kevésbé köztudott, hogy József Attila is hajnalig tartó kártyacsatákat vívott, s olykor bizony ő is elkártyázta a házbért.
A kártya őszinte híve volt Liszt Ferenc is, aki két zongorakoncert között végigkártyázta az időt, de nagy zsugás volt Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula és Kosztolányi Dezső is.
Ottlik Géza, az Iskola a határon szerzője atlétaként kezdte, végül nemzetközi tekintélyű bridzs-játékos lett belőle (ő kapta a Nemzetközi Bridzs Akadémia 1968. évi nagydíját is). Kodály Zoltán elkötelezett természetjáró hírében állt, Eötvös Loránd pedig (az ELTE névadója) nem csupán kiváló fizikus, hanem megszállott hegymászó is volt, akiről hegycsúcsot neveztek el a Dolomitokban.
De mi volt a hobbija II. Rákóczi Ferencnek? Mivel foglalkozott szabadidejében Jókai Mór? Mit gyűjtött Kossuth Lajos? Hogyan szeretett utazni Petőfi Sándor és Móricz Zsigmond? Mindez kiderül Csiffáry Gabriella budapesti főlevéltáros könyvéből – amely könyvtárunkból kikölcsönözhető. Olvassanak velünk!
Szerző: Gazdag József
(Csiffáry Gabriella: A tábornok kertje. Híres magyarok szenvedélyei. Corvina kiadó, Budapest, 2020, 344 oldal)
Events for április
30th

A Vasmacska Filmklub bemutatja: Rigó, rigó, szederinda
Events for május
1st
Events for május
2nd

Szenior örömtánc – Mozgás–Öröm–Agytorna (ELMARAD)
Events for május
3rd
Events for május
4th
Events for május
5th
Events for május
6th
Events for május
7th
Events for május
8th
Events for május
9th
Events for május
10th
Events for május
11th
Events for május
12th
Events for május
13th
Events for május
14th

A Vasmacska Filmklub bemutatja: Ennél csak jobb jöhet
Events for május
15th

Cineama 2025
Events for május
16th

Baba-mama klub
Events for május
17th
Events for május
18th
Events for május
19th
Events for május
20th
Events for május
21st
Events for május
22nd
Events for május
23rd
Events for május
24th
Events for május
25th
Events for május
26th
Events for május
27th
Events for május
28th
Events for május
29th
Events for május
30th

Baba-mama klub
Events for május
31st
