Hírek

HANGULATOK – tárlatmegnyitó a Nádor utcai könyvtárunkban

2023.05.25.
Admin SZJK

A Szinnyei József Könyvtár Nádor utcai részlege az ismeretterjesztő és szakirodalom otthona, s mint az ilyen helyeken ez megszokott, általában a csend az úr. Kellemes változatosságot jelentett május 24-én délután a kilincset egymásnak adó látogatók sora. Ők mindannyian – mintegy negyvenen – azért látogattak el hozzánk, hogy megtekintsék két fiatal, ám rutinos fotós: Ferenczi Évi és Prezmeczky Péter (Prézi) közös kiállítását, amely nemes egyszerűséggel a Hangulatok címet kapta.

A két alkotót Kurucz Ottó fotográfus mutatta be a közönségnek hozzáértő szavakkal, melyek mindegyikéből érződött, hogy kedveli az alkotókat és a képeket is. Humoros volt, őszinte, sallangoktól mentes.

Évi és Prézi mindketten Saláth Ricsi ,,szerelemgyermeke”, a Levél Kedvesemnek című ifjúsági lap alkotógárdáját erősítik, az ott megjelenő versek és prózák minőségét gazdagítva, színesítve.

A kiállítást első fecskének szánjuk a lap és könyvtárunk közösen tervezett kiállítássorozatában, ahol (szándákaink szerint) képzőművészek, újabb fotósok, grafikusok követik majd őket. Egy-egy kiállításra megközelítőleg 3-3 hónapot szánunk, tehát van idő, jöjjenek és élvezzék a képeket!

Úgy érezzük, ezzel az ötlettel mindenki gazdagodik majd: a kiállító alkotók teret kapnak, olvasóink, látogatóink pedig sok-sok elgondolkodtató, szemnek és léleknek kedves látnivalót, s nem mellékesen esztétikusabb könyvtári tereket.

Nagy köszönet mindenkinek, aki segített az ötlet megvalósításában!

fotók: Sedliak Pál


További cikkeink

Értékes könyvutalvány a Csicsói Községi Könyvtár részére Értékes könyvutalvány a Csicsói Községi Könyvtár részére

A Csicsói Községi Könyvtár az „Év könyvtára” díjhoz kapott könyvutalványt értékes kötetek megvásárlására fordította.…...

2024.04.30.
Tényleg környezetromboló az Instagram? Tényleg környezetromboló az Instagram?

A Mindentudás Könyvtára tegnapi vendége a sokatlátott utazó, túravezető, a VándorLáss egyik alapítója, Kovács…...

2024.04.30.
Májusi programajánló Májusi programajánló

Májusban is várunk minden kedves Látogatót és Olvasót!...

2024.04.25.
Hét
KEdd
Sze
Csü
Pén
Szo
vas
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
Events for május

1st

Nincs esemény
Events for május

3rd

Events for május

4th

Events for május

5th

Nincs esemény
Events for május

6th

Events for május

7th

Nincs esemény
Events for május

8th

Nincs esemény
Events for május

9th

Nincs esemény
Events for május

10th

Events for május

11th

Nincs esemény
Events for május

12th

Nincs esemény
Events for május

13th

Nincs esemény
Events for május

14th

Nincs esemény
Events for május

15th

Nincs esemény
Events for május

16th

Nincs esemény
Events for május

17th

Events for május

18th

Nincs esemény
Events for május

19th

Nincs esemény
Events for május

20th

Nincs esemény
Events for május

21st

Nincs esemény
Events for május

22nd

Nincs esemény
Events for május

23rd

Nincs esemény
Events for május

24th

Events for május

25th

Nincs esemény
Events for május

26th

Nincs esemény
Events for május

27th

Nincs esemény
Events for május

28th

Nincs esemény
Events for május

29th

Nincs esemény
Events for május

30th

Nincs esemény
Events for május

31st

Zriaďovateľ knižnice
Nitriansky Samosprávny kraj